Rufus Thomas a fókapatkányszurikátatacskó

Nem véletlen, hogy nem írtam még a kutyánkról. Én nem tartom a legjobb ötletnek, hogy egy állatnak ennyi figyelmet szentelünk. Nem vagyok kőszívű vagy ilyesmi. Nekem is volt gyerekkoromban olyan kutyám, akit nagyon imádtam és eszméletlenül ragaszkodtam hozzá, de egy nap az egyik rokon éppen itt volt nálunk és nyúlt a kutyám tányérjáért, amiben kaja volt és hát majdnem nem maradt keze! Orvoshoz kellett vinni és mire hazaértem a suliból már bekötözték a rokont. Másnap mikor hazaértem már nem volt kutyám... nem értettem és két napig sírtam. Azóta valószínűleg ösztönből teszem, hogy nem ragaszkodok egy állathoz. De Rufusszal, megint bűnbe estem.

Jó régóta terveztem, hogy meglepem Elát egy törpetacsival. Nézegettünk képeket kutyusokról és sóhajtoztunk, hónapokon keresztül. Aztán, én egyedül titokban kezdtem a neten kutatni, eladó törpetacskók után. Találtam egy érdekes hirdetést: "Törpetacskót szeretnék lehetőleg ingyen" - valahogy én is így éreztem, látva az árakat. Egy pár nap kutatás után, szinte semmi jót nem találtam, de gyűjtöttem egy pár telefonszámot, amik érdekeltek. Az egyik ilyen helyen, nagyon olcsón kínálták a 'portékát', felettébb gyanúsan, de úgy gondoltam egy próbát megér. Megkérdeztem mi az oka. Azt a választ kaptam, hogy gyorsan túl akarnak adni rajtuk, mert nincs helyük. Rendben, mondtam és már hívtam is a haverokat, hogy el tudna-e valaki vinni Győr mellé, mert nekem akkor még nem volt jogsim. Csücsit hívtam először, mert nekik akkoriban lett egy törpetacsijuk és gondoltam, Ő megért. Elmondtam, hogy titokban megy minden, úgyhogy okosan kell megoldani. Nagyon rendes volt és természetesen igent mondott. A hétvégén már mentünk is. Kedvesen fogadtak a háznál és rögtön odavezettek a kölykökhöz, közben a szememmel kerestem az anyát és az apát. Sokáig nem kellet, mert az anyjuk nagyon vigyázta a csemetéket. Nem néztek ki törpének. De mikor ránéztem az alomra rögtön feltűnt Rufusz - Ő volt a leggyengébb - és nem bírtam otthagyni. Megtetszett, jobban mintha törpe lenne. Persze ott is győzködtek még, hogy az, de nem akartam nekik azt mondani, hogy ne röhögtessenek ki, inkább kiperkáltam Rufuszt és kimenekítettük!

Másnap Ela megkapta. Nem is hitte el! Sok szép éjszakát okozott akkor nekünk. Felerősödött és a legegészségesebb, legszebb tacskó lett, akit valaha láttunk. Azóta pedig még annyi minden jó történt, hogy nem férne ide, ha le akarnám írni! Hálásak lehetünk ennek a kis dögnek.

Mindenkit felvidít mindenkor, rettenetesen okos és értelmes. Egy időben sajnos nem találtuk az otthonát, mert rájöttünk, hogy nem 'panel' kutya. Lakott velem Tihanyban is. Azt nagyon élvezte! A természet igazán neki való! Ott Ő volt minden vigyázója és főnöke! Mindig és mindenkor jelezte a vaddisznók jelenlétét és imádott velem horgászni. Aztán Bicskére került a Mamámhoz, ahogy mi is! Azóta ha kinyitom a kocsiajtót, mindig beugrik és néz rám vágyakozva... azt hiszi Tihanyba megyünk.

Első pillanatban Mama azt mondta vigyük ezt a kutyát ahova akarjuk, de itt nem maradhat. Rá két hétre már az ölében simogatta és azóta le se rakta, szerintem. Már különböző nevekkel is illette az évek során, kedvesem, drágám, aranyom, egyetlenem, kisfiam és a legkedveskedőbb: Te kis pöcs!

Mindig velünk akar aludni vagy éppen azzal, akit az ágya mellett talál. Csendes kutya csak akkor ugat, ha jelez vagy ha akar valamit, illetve még akkor is ha játszanak vele, cukkolják! Az is kiderült róla, hogy fantasztikus terápiás kutya, mert mindig megpróbált játszani velem ha látta, hogy rosszul vagyok.

Egy baj van csak Rufusszal: Nem tudja magáról, hogy kutya! Azt hiszi, hogy embergyerek. Nem hibáztatom, mert nem szólt neki soha senki, hogy kutya vagy! Amit érzékelt az volt, hogy rettenetesen elkényeztetik. Mama az utóbbi időben, ha lehet még jobban elkényeztette és már mindent szabad neki. Ja, és van egy mutatványa, amire meg az Ela szoktatta és akkor valóban nem lehet neki ellenállni, ha ezt csinálja!

Most akkor, hogy a bánatba legyen az ember szigorú, mikor rosszat csinál? Szóval odáig jutottunk, hogy a Mama már titokban eteti az asztal alatt, hogy meg ne lássam. De persze, ha nem látom akkor folyamatosan eteti akármiből. Mert ugye Rufusznak meg csak az kell, amit mi eszünk hisz' Ő egy kisgyerek. Ez odáig fajult, hogy a múlt héten István el akarta vinni a Mama tányérját és Rufusz halál komolyan meg akarta harapni. Utána még egyszer megpróbálta úgy, hogy már mindannyian látjuk és Rufusz megint odakapott. Azt gondoltam most nagyon megregulázom, ahogy szoktam ilyenkor. Nagyon szomorúan és bűnbánóan néz olyankor és elbújik előlem ha kiabálok vele, miközben persze Mama meg velem kiabál, hogy ne bántsam már azt a szegény gyereket. De rájöttem, az itt már hiábavaló és már nem segít semmin. Sajnos rá kellet ébrednem, hogy nincs mit tenni: Rufusz most már gyerek marad...

Dogs --Klikk ide!