A bicskei 1-es tó lehalászása

Az ígért írás és képek:

Lehalászás és halmentés a bicskei 1-es tónál (cikk)

A bicskei 1-es tó lehalászása képekben

Horgászoknak

Mostanában a másik blogomon töltöttem az időt, elvégre tavasz lett!

Ezekre a linkekre kell klikkelni a megtekintéshez! A horgászok szeretni fogják:

Tihanyi halászlé by Lali

Ebéd előtt

Quasimodo és társai

Erőmű Tó

Laller

Helyesbítés

Elkövettem már több hibát a bloggal kapcsolatban, de arra nem gondoltam, hogy egyszer a felelősség, - amit hordoz - visszaüt. A hibáim általában stilisztikaiak vagy helyesírásbeliek. Most nem. Megbántottam valakit. Nagyon meglepődtem és nem tudom kiverni a fejemből, mert egy jó emberrel tettem ezt, aki ráadásul segített nekem. Félreérthetően fejeztem ki magam vele kapcsolatban, amin megbántódott, teljesen jogosan. Muszáj kijavítanom magamat. De nem tudom hogyan tegyem csak azt tudom idézni, - bocsánat kérés jeleként - amit már oda is írtam:

"...Itt szeretném megemlíteni, hogy kicsit sem neheztelek azokra a Hölgyekre, akik ott ülnek a hivatalban egész nap, vagy amíg a munkaidejük előírja. Én nehezen viselném azokat az embereket, akik megfordulnak ott. Velem mindegyikük végtelenül kedves és segítőkész volt! Jól megvagyunk. Nem haragszom én senkire... csak nem értek dolgokat, mert ezt már nem látom át..."

Szóval bocsánatot kérek!

Sajnálom. Dühös voltam és ez meggondolatlan dolgokat hoz ki az emberből. Komoly lelkiismeret furdalásom volt, ami után szembekerültem ezzel a helyzettel. Persze mondta, hogy semmi gond, mégis nagyon bánt. Tudom, hogy sokat tett értem. Köszönöm neki ezt még egyszer! Fantasztikus munkát végeztek!

Volt időm azon is elgondolkozni, hogy lehet-e úgy írni valakiről, akár névtelenül, ismeretlenül is, hogy ne bántódjon meg. Persze ha jót írok vele kapcsolatban, az nem annyira sértő, de még így is félre lehet érteni sok mindent a képernyőn keresztül. Megpróbálok többet írni alanytalanul, de ez nehéz lesz. Inkább több jót írok!

Gyermekkori kedvencem: Brenda Lee - I'm sorry

A méregkeverő!

Szóval, ahogyan a Panasz egyik megjegyzésében írtam, elhelyezkedtem. Van munkám. Semmi kétség Totónak köszönhetem, mert olvasta a kissé dühösen írt bejegyzésemet és egy közös ismerősünktől elkérte a telefonszámomat. Milyen jól tette!

Bicskén dolgozom 4 órában, illetve most betanulok. 3 hónap próbaidő, ahogy az lenni szokott. Nagyon örülök! Főleg annak, hogy a család is örül és megnyugszik talán. A munkáról annyit, hogy kicsit még nehéz, bele kell szoknom de menni fog ebben biztos vagyok. Esténként kicsit tele a fejem a sok infóval, amit napközben kapok, de ez is természetes még. Lassan de biztosan megtanulom a feladataimat!

Fantasztikusan jó csapatban vagyok, kiváló légkörrel és ebben semmilyen szarkazmus nincs kérem! A kolléganőm is nagyon kedves. Ketten vagyunk erre a munkára és ha

ő nem tud jönni, - ne adj' Isten lebetegedik a gyermeke és neki kell ápolni - csak abban az esetben kell helyettesítenem. De akkor 12 órában, mert az Ő munkaidejét is ki kell töltenem.

Azt hittem én már minden voltam, de ez még nem: Mérlegkezelő.

Nem összetévesztendő a "méregkeverő"-vel, a szomszédommal, Arnival, aki egyben jóbarátom is. Ő vegyész. Az sem voltam még mondjuk...

Szóval a múlt hét úgy telt, hogy megnéztek, intézkedtem egy kicsit - orvosi vélemény - felvettek és tanultam a munkakört.

Jött a hétfő és elmentem este az utolsó pool versenyre a Tájfun féle sorozatból. A 3. helyen álltam és csak a 4. ellen kellett nyernem, hogy ne legyen esélye megelőzni és megtarthassam a helyemet. Nem sikerült. Mi több mindenkitől kikaptam, aki aznap arra járt. Hiába a biliárddal már nem volt időm foglalkozni a múlt héten és a gyakorlás hiánya megmutatkozott. Még volt egy esélyem, ha az utánam következő meccsén kikap a 4. akkor megtarthatom a 3. helyet. Így hát maradtam még és megnéztem azt a meccset. Egy csapattársam ellen játszotta a "volt" ellenfelem. Ő is kikapott Tőle. Ráadásul éjfél fele lett vége és nekünk Bogyóval másnap háromnegyed 5-kor kellett kelnünk. Végig szenvedtem az egészet és olyan volt, mintha ott sem lettem volna. Nem voltam túl boldog. De a srác megérdemelte és gratulálok neki! A 4. hely nem olyan szép, de legalább nem csúnya! Azt hiszem többet kell gyakorolnom, ha nem akarok ezen a szinten megrekedni.

Tőserdő hősei

Tehát hajnal háromnegyed 5-kor keltünk, de 2-kor aludtunk el. Vagyis keltünk volna, de valami furfangos módon kinyomtam mindkét beállított telefonunk ébresztőjét, álmomban. Stiles később azt mondta: Elraboltak az ufók.

Sebi hívott 6:15-kor, hogy hol vagyunk!? - Elaludtunk.

Egynapos horgásztúrára készültünk Tőserdőbe, a Tisza egyik holtágához. Hatan vártak ránk! Negyedóra múlva már ott voltunk a megbeszélt helyen, de kissé mérgesen néztek rám. Leginkább Gabó, aki ugyan forrt, de neki legyen mondva igaza volt. Mégsem szólt egy szót sem. Pedig lett volna rá oka. Hát még, mikor egyedül pakolta a cuccokat, mert én olyan komás voltam, hogy még azt sem vettem észre, hogy segíteni kéne neki.

Egy jó óra múlva, már az autópályán haladva kicsit feloldódott a hangulat. Szép idő van és horgászni megyünk! Ismeretlen terepre igaz, de én úgy érzem ma látunk egy-két szép csukust, mert ebben a holtágban nincs tilalmi idő rá. Az még megviccelhet minket, ha nem fejezték be az ívást az időjárás miatt. Akkor fogásra szinte semmi esély.

Béreltünk csónakokat. Gabóval egy ladikban indultunk neki, mi már egész jól tudunk egy csónakból horgászni. - Ismerjük egymás rigolyáit.

Pergetésre készültünk a krokodil-pofájúak ellen. Ahogyan csorogtunk befelé, eleredt az eső és 5-10 perces kihagyásokkal úgy 3 órán keresztül esett vagy szemerkélt. Volt esőruhánk, de az áztatós esőt nehéz kivédeni. Mindenünk átázott.

És közben egy fia kapást sem tudtunk kierőszakolni. A táj gyönyörű vadregényes volt, ez csillapította kicsit csalódottságunkat. Harkályok kopácsoltak az öreg fákon és amikor kisütött a nap, ragyogni kezdett minden körülöttünk... az szép volt.

Fáradtságom úrrá lett rajtam és nyitott szemmel is álmodtam, néha úgy, hogy közben Gabó beszélt hozzám. Szóval már hallucináltam és ha nem történt valami egy kis ideig, akkor minden átmenet nélkül elaludtam. A víz tetején itt-ott törpeharcsa kölykök (ebihal-szerűek) tűntek fel, kábult állapotban. Ezt nem tudtam mire vélni!? Törpék döglődnek??? Na ez a sci-fi!

Egy fakéreg jött felénk a vízen. Olyan volt, mint egy igazi aligátor hát, ahogyan közeledett. Erre Gabó: - Mit szólnál ha megmozdulna? - Na már csak ez kellett nekem ebben a hallucinálós állapotomban!

6 órán keresztül vallattuk a vizet mindhiába. Mindennel dobáltunk már és mindenhova! Beigazolódott amitől féltem: ...még tart a csukaszerelem.

Kimotoroztunk és hazafelé vettük az irányt. Vesztesen. De még jövünk ide egy-két hét múlva, mert kell a revans!

...

Én már csak azzal vigasztaltam magam, hogy vár az ágy és kipihenhetem magamat. Másnap csak 2-re kell mennem dolgozni, mert a rendes munkaidőmben kezdem meg ezt a hetet. Eddig délelőtt 10-11 fele jártam be.

Másnap reggel fél hétkor csörgött a telefon. A kolléganőm volt. Az éjjel belázasodott a gyermeke és helyettesítenem kell a héten. Tehát 12 órában megyek a maradék három napon. Nem baj legalább megtanulok mindent.

Ma munka után mikor hazaértem egy levél várt. Megkaptam a Szoc. segélyt. Mert végül beadtam a kérelmet, ahogyan ígértem. Hogy hogyan nem tudom, de megadták!? Pont attól a naptól érvényes amikor munkába álltam és mivel a kettő üti egymást, gyorsan be kell jelentenem a munkát, nehogy még vissza kelljen fizetnem az e havi segélyt! De most nem tudom, mert reggel 6-ra járok.

Néha felnézek az ég felé, mert úgy képzelem, - vizuális típus vagyok - hogy egy méregkeverő, - de nem a szomszédom - odacsörög telefonon a Jóistennek: "- Te figyelj a héten szívassuk megint ezt a Viktor gyereket. Jókat röhögünk, mint mindig!"

Mondtam, nem vagyok pesszimista. Csak néha vannak ilyen szériáim, mint mindannyiunknak. Nekem nagyjából egy hétig szokott tartani. Még van négy nap. Hajrá!

Az Öregnek meg azt üzenem, hogy nem tudja elrontani a jókedvemet!

Az elmaradhatatlan öröm nóta: Nina Simone - Feeling Good

Panasz

Panasz

Most panasz következik!

Csak azért szólok, mert én nem szeretem mások panaszát hosszasan olvasni. Ezért mindjárt itt az elején kijelentem, hogy ne töltse vele a drága idejét az akit ez untat.

Betelt minden pohár és elszakadt minden cérna.

3. évemet töltöm munka nélkül. Emelt Szintű Családi Pótlékot kapok, ami 19 600.-ban lett megállapítva. Naponta küldök önéletrajzokat állást remélve. 67%-osan rehabilitáltak, de az után nem kapok semmit, hiszen nincs meg a kellő idejű hivatalos munkaviszonyom. TB támogatásra jogosult vagyok, azt meg is kaptam így azt nem kell fizetnem. Papíron egyedülálló vagyok és folyamatosan együttműködök a Munkaüggyel. Nem vagyok munkakerülő. - Ez a nyers leírás a helyzetemről.

Mindez, amit leírtam kemény utánajárással és hetente kétszer 2-3 óra vagy akár fél nap várakozással telt időm gyümölcse a hivataloknál. Helyettem nem intézkedik senki. Magától nem szól egyik hivatal se, hogy vannak lehetőségeim, ezt talán még megértem. Amit nem értek az, hogy miért nem tudnak egymásról a hivatalok. Mondok egy példát hogy értsd: Megkaptam a TB támogatást tavaly meg idén is, hiszen rehabilitáltként rászorult vagyok. Kaptam egy igazoló papírt, amiben le van írva, hogy nem kell TB-t fizetnem. Aztán csak kíváncsiságból bementem az APEH-hoz, hogy megtudjam nincs-e tartozásom. Két hölgy ült egy asztalnál - számítógép vagy akármilyen adattároló nélkül - és dokumentumok tömbkelege vette őket körül. Megkérdeztem mit tehetek az ügyben, hogy megtudjam van-e tartozásom feléjük, mert miután majd' két éve nem fizetek TB-t a támogatás miatt, csekkeket mégis küldenek. Elküldtek a székesfehérvári központba és egy olyan dokumentumot nyomtak a kezembe, amivel bejelenthetem a TB támogatást az APEH felé. Amit természetesen tavaly nem tettem meg hiszen erről nem is tudtam, ugyanis az Önkormányzatnál sem tudják és nem is szólnak, hogy a támogatás amit adnak, be kell jelenteni az APEH-nak, különben csak gyűlik a tartozásod! - Vicces nem?

Állásügyben továbbra sem jutottam előbbre, mert ott meg a következő történik: Behívnak interjúra és megfelelek, utána behívnak egy 2. körös interjúra, amin szintén átmegyek és utána kapok egy e-mailt, hogy sajnálják de most éppen nincs rám szükségük, vagy nem rám esett a választás. Ennek az oka az, hogy valóban szimpatikus vagyok, de mikor oda kerül az ügy, hogy ki kell választani a legmegfelelőbb embert az állás betöltésre, - tehát felküldik elbírálásra - akkor csak a végzettséget nézik a humános jóemberek meg a főnökök! Aztán már elkezdtem olyan munkákra jelentkezni, amire szinte mindenkit felvesznek, mert semmilyen képesítést nem igényel, ráadásul a rehabilitálásom miatt még jól is jövök a leendőbeli munkáltatómnak, hiszen állambácsinak így nem kell a kemény adókat befizetnie. Már bármilyen munkát elvállalok, amit fizikailag bírni fogok. És akkor itt jöhetett az összes bevásárló központ, bedolgozások, egyszerű munkák. Lejjebb tettem a lécet, mert már csak megélni szeretnék valahogy, nem kell hogy értsek hozzá vagy ne adj' Isten szeressem is amit dolgozok. Közbejött a betegségem. Kemó, lefogytam 10 kilót, kihullott a hajam de túléltem és megpróbáltam megvárni míg összeszedem magam valamennyire. Eszembe jut néha mi volt akkor 1 éve illetve, ha nagyon magamba zuhanok Anyukám meglátja rajtam és rám szól: - Viktor! Mi volt egy éve?! Mi ez ahhoz képest!

Egyszerre mindketten rákkal küzdöttünk, de szerencsére most már jól vagyunk. (Nála vastagbél daganatot diagnosztizáltak)

Szóval csak úgy slusszpoénnak legyőztem a rákot is, ha a lyuk a szívemben még nem lett volna elég.

Közben folyamatosan - amennyire időm és pénzem engedi - gyakorlom a pool biliárdot és már az NB 1 - ben versenyzek. Ezt csak úgy mellékesem írtam ide, hogy sportolok is, amennyire tudok. Vagyis mégsem, mert jelenleg nálunk a foci a sport, azon kívül semmi. Ne taglaljuk, hogy miért, de erről is van véleményem. Magyarországon több, olyan Európa szintű biliárdos van akinek még a nevét sem hallani. Van köztük világbajnok 3. helyezett és többszörös Európa bajnok fiatalok: Földes Vilmos, Szolnoki Olivér, Papp Gergely, Deák Bence, Varga Bence, Ágics László, Mikó Balázs, Solymosi Gábor a sorrend és a teljesség igénye nélkül, csak pár nevet említve. Nem tudod a kik Ők? De Dzsudzsák Balázst ismered?! Ennyit a sportról nálunk. A Cseheknél, Lengyeleknél, Románoknál, Szlovákoknál az emberek ismerik és népszerűsítik az egyéb sportágakat. Így egy biliárdos hasonló tiszteletnek örvend, mint egy focista. A gyerekek pedig többféle sportot is megismerhetnek. Természetesen nálunk ez sem divat. De még jó, hogy fociban jók vagyunk! Azt hiszem ez saját sérelmem és majd egy külön írásban bővebben kifejtem.

Amíg beteg voltam az adósságaim csak nőttek. Emberileg is sok mindenkinek tartoztam a töménytelen segítségért és hát pénzügyileg az államnak is... sőt még talán az orromnak is. Természetesen a családom és a barátok önzetlen segítségét nem számítva!

Tehát mikor jobban lettem ott folytattam ahol abbahagytam: a Multiknál. A tecsónál már betöltötték az állást, amire kiküldött a Munkaügy. A madarasba nem vettek fel, a svéd bútorosok hitegettek egy darabig de nem kellettem. A francia sportszergyártónál nem volt hely, de megfeleltem és majd szólnak ha lesz. (fél éve volt) Spárhelyről még csak vissza sem jeleztek. A helyi lidlibe még úgy sem vettek fel, hogy nem kell messziről bejárnom, hiszen itt lakom! Ezek mind-mind pénztárosi vagy szavatosság figyelő munkák 4-6 órában, nem vezérigazgatói. Közben három azaz 3 humán erőforrás és munkaközvetítő cégnél fut az önéletrajzom, meg az egyéb papírjaim. Közeli ismerőseimnél és barátoknál folyamatosan érdeklődök, hátha van valahol üresedés vagy lehetőség. Kaptam is egy-két ajánlást, de persze az egyik helyen nem voltak elég jók a képesítéseim, a másikon meg nem voltam elég nyomorék. Ja, és egyébként ez is él majdnem mindig, hogy vagy túl egészséges vagyok vagy túl nyomorult. Pont középen. És a bré rossz oldalán!

Feketén megpróbáltam elhelyezkedni, mert már nem ülhettem egy helyben. Találtam ismerős által egy munkát 12 órában vagy 24-ben. Természetesen kimerültem tőle és vacakul éreztem magam, de pár nap után már nem is hívtak, mert nem volt plusz meló és amúgy meg teljes volt a létszám.

A barátok persze nyugtatnak továbbra is azzal, hogy valami nagyobb jó vár rám, azért van az egész. És olyanokat mondanak, hogy intelligens vagyok, mindenhez hozzá tudok szólni vagy adni egy kis pluszt, mindenre van rálátásom, nem ismernek senkit, aki nálam otthonosabban mozog a horgász szakmában, jól írok és érzelmesen, - persze nem most - igen komoly láttató erő van az írásaimban és olvasmányos. Vannak emberek, akiket különösen mélyen érint. Aranyosak...

(Az Öntömjénezést sem szeretem, ehhez képest most sikerült agyondicsérni magamat.)

...de ma hitemet vesztettem:

Egy jegyző barátom a minap megemlítette, hogy vannak egyéb lehetőségeim is. Ha valóban együttműködök a Munkaüggyel és rehabilitált vagyok meg egyedülálló is, akkor kérhetem az Aktív Korúak Ellátását vagyis Szoc. segélyt. Azt gondoltam, hogy ez már a 28 milliomodik próbálkozásom lesz és megint órákig fogok ülni különböző helyeken, de talán most nem a semmiért. Bementem az Önkormányzathoz, oda ahol a TB támogatásomat intézték. Kértem, segítsenek nekem ebben. Hogyan kaphatom meg ezt a segélyt? Semmi gond, - mondták - megvan hozzá mindenem. Töltsem ki a hozzávaló papírokat és megkapom. (Persze, amikor a támogatásért voltam bent, ezt a lehetőséget nem említette senki, még a papírjaim láttán sem!) Csak még a Munkaügyi Központtól kell beszereznem egy Hatósági bizonyítványt és amikor ez megvan, jöjjek vissza azzal meg a kitöltött papírommal és a legmagasabb iskolai végzettségemet igazoló okmánnyal. Mondom: - Rendben és köszönöm.

Másnap reggel irány a Munkaügy. Cirka 2 órás várakozás után kiderült, hogy nem kaphatom meg a Hatósági bizonyítványt, mert ugyan regisztrálva voltam 6 éve és Munkanélküli segélyt is kaptam akkor 6 hónapig, de kb 1 éve,- mióta megint felvettek - nem mint Álláskeresőt regisztráltak, hanem mint Közvetítést Kérő Személyt. Azért mert még nem derült ki egyértelműen, hogy milyen jogcímen kapom a 19 600.- forintot, vagyis az Emelt Szintű Családi Pótlékot, amit akkor még én sem tudtam megmondani, mert nem találtam meg a 400 papír között!

Mi is az a bürokrácia? Hol is van az a halandó, aki ezt az egészet átlátja???

Amikor ezt közölték velem, valami olyan érzések és víziók kezdtek el kavarogni bennem, mint a figurát, akit Michael Douglas alakít az Összeomlás c. filmben. Aztán - mivel nem vagyok egy öldöklő típus - lemerülten ültem ott és éreztem minden erőm elfogyott. Sírógörcstől visszafojtva lehajtott fejjel hallgattam a további teendőket. És csak ugyanazok a gondolatokat vetítette elém az agyam ismételgetve, mint egy megakadt bakelitlemez: - Nem tarthatnak már el... - Nem bírják már tovább... - Valahogy ki kell fizetnem a hátralékaimat... - Á, hiábavaló már minden!

Az öngyilkosság soha nem foglalkoztatott... s ezután sem fog.

Havi 25 000.-! Ennyi ez a segély. Azt sikerült megállapítani, hogy ennyire sem vagyok jogosult. A végén még majdnem kitalálták, hogy Álláskeresőnek sem tudnak fölvenni, mert Apuval alapítottunk egy Bt-t 8 éve, amiben az utóbbi 1 évben én lettem a beltag, könyvelői javaslatra a könnyebb, olcsóbb adózás reményében. Ezt a Bt-t megszüntetni pénzbe kerül, ami ugye egyikünknek sincs. A Bt 3 éve természetesen semmilyen tevékenységet nem folytat, csak fenntartjuk. Hátha lesz valami...

Szóval a végén még majdnem nekem kellett fizetni. Na, itt azt mondtam: - Állj! -Nem lehetne, hogy ezt ne írjuk bele a kérdőívbe? - Ugye lehetne???

Ez történt ma. Holnap CSAKAZÉRTIS bemegyek az Önkormányzathoz még így is , hogy már tudom nem kaphatom meg a segélyt és várok. Bekerülök, kérdezek. Aztán mivel ráérek - hiszen munkanélküli vagyok - szépen lassan odafigyelve kitöltöm az összes papírt, amit az irodában találok: GYES, GYED akármi... jöhet minden. Közben elbeszélgetek a hivatali Hölgyekkel időjárásról, családról, hobbiról.

Itt szeretném megemlíteni, hogy kicsit sem neheztelek azokra a Hölgyekre, akik ott ülnek a hivatalban egész nap, vagy amíg a munkaidejük előírja. Én nehezen viselném azokat az embereket, akik megfordulnak ott. Velem mindegyikük végtelenül kedves és segítőkész volt! Jól megvagyunk. Nem haragszom én senkire... csak nem értek dolgokat, mert ezt már nem látom át.

Nem haragszom én a kormányra vagy a politikusra sem. Bár a druszámnak üzenem: Ki kellene találni valamit!

Jó ideje hiszem, hogy a hatalmasok dolgába halandó nem szólhat bele úgysem. Felesleges azt hinni, hogy bármi közünk is lehet ahhoz, amit Ők tesznek, vagy nem tesznek. Emberek vitatkoznak egymással és az életük árán is védenek egy bizonyos álláspontot, pártot, politikust. Ha ezt kocsmában teszik ittasan, még azt is elhiszik, hogy Ők a miniszterek és éppen törvénykeznek "valami" felett. - Imádom hallgatni, felesleges locsogás...

Mondhatná rám azt bárki most, hogy nem érdekel a sorsom és kiégetten beszélek. Nem. Szemléletem nekem is van és szavazok is. A baj az, hogy elhitetjük magunkkal, ez bármit is számít.

Szintén nem oly rég kaptam egy levelet a kormánytól, szerintem mindenki kapott: Kérdések az Alkotmányról. Az utolsó válaszlehetőség a kérdőíven mindig ugyanaz volt: NEM TUDOM MEGÍTÉLNI A KÉRDÉST. Én mindenhol ezt jelöltem be.

Aki ott ül, talán Ő se változtathat a dolgok mibenlétén, de mi igen?

Láttam olyan embereket is, akik a tűz közelében voltak, hatalommal rendelkezőket, akiknek volt a kezében valami és még ők is úgy vitáztak részegen, mint a kocsmabeliek. Egy dolgot tehet a kisember, megpróbál ember maradni. Szeretni kell a családodat, csak az igazat továbbadni, ápolni aki beteg, óvni a gyerekeket és az öregeket és becsületben élni. Ha megpróbálnánk így élni - amiket persze közhelyeknek tartunk, mert mostanra ezt programozták belénk - máris többet tennénk, mint amit elképzelünk. Na, jó kicsit már elragadtattam magam és el is kanyarodtam a lényegtől. (Szektás lett a figura) De én az egyszerű dolgokban hiszek.

Visszatérve. Továbbra is munkát keresek. 2 havonta járok Kardiológiára és Hematológiára az Onkológushoz felváltva, de sosem egyszerre. Mindkét helyen 6-7 órát eltöltve, de ezt valószínűleg senkinek nem kell bemutatnom. Ezeken a helyeken kapok egy papírt, amin az áll, hogy 2-3 hónap múlva szívesen látnak megint - sosem 5-6, pedig mindig reménykedek - és hogy valószínűleg most nem patkolok el. Mondjuk ezek valóban mindig megnyugtató jó hírek.

Elnézést kérek, hogy egyszerre mindent ide sűrítettem. Ki kellett írnom magamból végre. És ha valakit megbántottam, akkor bocsi!

Kipanaszkodtam magam. Egyszer hallottam valami nagyon jót a panaszról, valahogy így hangzott: "Panaszkodni a világ legfeleslegesebb dolga, mert olyan mintha csinálnánk valamit, közben meg semmit!" - Biztos, hogy nem idéztem pontosan, de tetszik és igaz is, azt hiszem.

Ja, és lyukas az egyik fogam, meg már fáj is!

Bicske, 2011 03.03.

Kurucz Viktor Úr (Lali)

McReggeliznék

Az első szerelem

Minden évben egyszer-kétszer sikerült eljutnunk a Tihanyi Horgásztanyára családunkkal, ami számomra a nyár csúcspontját jelentette. Úgy készült ide a család apraja-nagyja, hogy a szomszédok azt hitték, elköltözünk! Nem véletlenül, mert az autó rogyásig telve felszerelésekkel, és az utánfutó is látott már jobb napokat. A felszerelés nagy része talán felesleges, de ahogy Apu szokta mondani: "Soha nem lehet tudni, mire lesz szükség".

Végre! Nyugalom van. Csak a csillagok látnak minket, hiszen egy kilométeres körzetben senki. Gyönyörű az első éjszakánk. Ilyenkor rendszerint az öregek a tanyán jókat esznek, közben kóstolgatják egymás borát. Persze a stégig hallom nevetésüket a horgászkalandok mesélése közepette. Én reggelig nyomom a padot a balatoni keszegek társaságában. Ez a kis csapat most bővült egy kedves barátommal, akivel azóta már hosszú horgásztörténelmünk van. Mesélek neki a tavalyi halakról, a táj varázsáról és a titkolt helyekről, módszerekről. Csak azon veszem észre magam, pirkad. Társam már, - ahogy ő mondaná - spórol a nézéssel. Mégis arra kérem, maradjon, mert most következnek az igazi csodák: Balinok fröcskölnek, puffognak a víz színén a szétrebbenő snecik között. Barátom ámulása közben először csak hebeg-habog, végül felteszi a kérdést, amire már vártam:  

- Megfoghatjuk őket?

- Hát...én is keveset tudok róluk. Viszont ha várunk még egy kicsit, megláthatjuk hogy is megy ez.

Pár perc múlva megjelenik a tanya gondnoka, az arcán hajnali fáradság jele nem látható. Hogyisne, hiszen a napok óta etetett pontyok már várják, a nádasban. Kicsit megmosolyog minket, éjszakai horgászokat, hiszen szerinte az éjszaka egy dologra való: alvásra... na meg talán még egyre. Nem pakol sok horgászbotot a csónakba, egy, kettő, három meg egy vödör- ki tudja, mit rejt- és a merítőháló. Amit furcsáll Péter: egyetlen evezővel érkezik. Beszállás előtt még odabiccent nekünk és nem jön a szokásos kérdés az éjszakai fogásról, mert siet a pontyokhoz. Viszont egyet tudok, akárhogy is siet, útközben mindig előveszi pergető felszerelését, és csorgás közben meg-megáll. Most is így történik. A csónak elejében állva evez - egyik oldal, másik oldal - csak ő tudja ilyen méltósággal meglovagolni ezt a vizet. Öreg pecás, teljesen magáénak érezheti ezen részét a mi tengerünknek. Mikor bemutatták nekem Jóska bátyámat, azt mondtam, olyan, mint egy hajós kapitány a régi kalózregényekből: ősz haj, ősz szakáll, égszínkék szemek, tiszteletre méltó termet. Mint később megtudtam, tengerész is volt ő többek között. A kishúgom csak nyári télapónak hívja. 

Szóval vissza az eseményekhez, ugyanis Jóska bá' leteszi végre lapátját. Oldalba bököm Pétert: -Kezdődik! Figyelj, rögzíts! - Kézbe veszi pálcáját, feje fölé emeli dobásra készen és vár... 

Messziről is látjuk, ahogy egyfelé néz a vízen. Péter halkan szól: - Te, ez most vadászat vagy horgászat? - kis mosoly és figyelünk tovább. Hirtelen lendít és... megvan! Egy szempillantás volt az egész. Szépen görbül a bot az öreg kezében, lehajol és kiemel egy hármas forma balint. Felénk néz, és hangosan kiált: - Kötöd? - én integetek neki, hogy nem kell. Közben persze kérdezgetjük egymást Péterrel: - Láttad, láttad ezt?

Nem viszi konyhára a balint, mert úgy tartja, hogy az csak a halászlébe való a sok szálkája miatt. Így visszaereszti. Csak az élmény, küzdelem számít. Düledezünk még egy kicsit a gyönyörtől és az örömtől, hogy milyen "egyszerű" dolgunk lesz. Aztán jöhet az alvás. Álmainkat őnök hada kíséri. Délután édes az ébredés, reménnyel teli. Azért a biztonság kedvéért felkutatjuk gondnokunkat a tanyán. Félénken felteszünk egy-két neki talán butának tűnő kérdést. Félénken, mert nem szabad a tapasztalt horgászt nyaggatni, hiszen megmakacsolhatja magát és csak kitérő válaszokat ad. Jóska bá' sem túlzottan barátkozó típusú, minket viszont valamiért kedvel, így hát segít nekünk. Kivisz minket a stégbejáróra, nyugat felé, a nádas irányába mutat:

- Arra van a balin. Fogjátok meg!

- Mivel Józska bá'???

- Vassal, fával? Kicsi legyen és fényes, s várjátok meg míg a nap lejjebb ér. Úgy egy óra múlva induljatok, akkor kezdenek.

Több se kellett, kértünk csónakot, mentőmellényt, elsősegély dobozt, mindent, ami kell a vízre. Horgászláda kinyit, lássuk, van-e megfelelő szerszámom. Egy pici ezüstszínű támolygó - ez jó lesz - meg egy merülő sneciutánzatú wobbler. Csónakba be, irány a terep. Elmondhatatlan izgalom lesz rajtunk úrrá. Azon a helyen csorgunk, ahol hajnalban az öreg akasztott. Péter felemeli a botot, lőállásba helyezkedik, én várok.

- Mit nézel? - kérdezem tőle, mert mereven figyeli a vizet.

- Azt nem tudom, de valaminek történnie kell.

De semmi. Horgásztársam leteszi a pálcát. Azon tanakodunk, Jóska bá' mit figyelt reggel a vízen. Tán látja a halakat a víz alatt? Hirtelen, közel hozzánk rabol egy balin. Aztán még egyszer és még egyszer. Aha, az első fröccsenésre vár, mert tudja, hogy követi a többi? Elkezdünk dobálni... de nem koppan, nem akad. Eltelik így egy fél óra, a nap lassan alábukik, kevés időnk van. Mi lehet a hiba? Itt ugrálnak, mégsem kell nekik a műcsalink.

-Hát én agyoncsapok egyet - mondja Péter és egy csobbanásba úgy beledob, mintha ágyúból lőtték volna ki a támolygóját. Zsinórja megfeszül és elkezd süvíteni ki a nádasból, a nyílt vízre. Elkapta! Ami most barátom arcára kiült, az leírhatatlan. Igazából egyikünk sem tud, illetve mer, megszólalni. Még mindig fékezhetetlenül száguld és elsuhan csónakunk mellett a hátunk mögé és tovább megkerülve minket. Először barátom nem érti, mit is művel vele ez a kis torpedó, majd felismerve a helyzetet megforgatja feje fölött a botját, ami igen mulatságos látvány, nézve kétségbeesett mozdulatait. Én a merítőért kapkodok, holott még teljesen felesleges. Közben, már Péter, nyeri vissza zsinórja nagy részét. Megadja magát, merítek és megvan!

Rázzuk az öklünket, mintha milliókat nyertünk volna. Ott pihen a csónak aljában egy legalább egy kilós balin, bár mi sokkal nagyobbnak látjuk. Társam mosolyog, azt mondja, úgy érzi, hogy az adrenalin már folyik ki a fülén. Balinnak puszi, vissza a helyére.

Gyorsan elkezdjük feldolgozni az eseményeket és elemezni: - Hogy is volt? Balin rabol, támolygó rá, balin rá. - De miért? Barátom megvilágosodik:

- Figyelj, az van, hogy valószínüleg úgy rabol, mint egy-két harcsafaj: odavág a snecinek és a behulló, vagy kábult kishalat kapja el, hiszen tudod, nincs foga, ezért pontosnak kell lennie. (Azóta rájöttünk, sajnos nem így van.)

- Lehet. Azért próbáljuk meg, hátha van benne valami.

Kézben, fej fölött a bot és várjuk a szélhajtók rebbenését. Ez már tényleg vadászat! Arrébb ugrálnak, nincsenek dobótávolságban. Mit csinálnak? Vonulnak, mint a libák? Egyre messzebb mennek. Hát, mit tehetünk, gyerünk utánuk. Kicsit eléjük vágunk. Van, amikor hármat-négyet is odavág a kishalaknak, egy ilyenbe sikerül beledobnom a merülőt, amikor én is elkapok egyet. Ő is olyan, mint az előző, őrület, ahogy szalad. Most érzem csak igazán, társam miről is beszélt. Már a bal kezemben a merítőháló, valamiért szeretem ezt a műveletet magam csinálni - ha tehetem - , talán az a fene nagy horgászhiúság?! Nem tudom. Miközben ezen tanakodom, halam elkészül erejével és a háló fölé tudom vezetni. Már az enyém, igazán az enyém! Valamivel jobb hal, mint az elődje, ő is megy vissza. 

Hihetetlen izgalmas csaták ezek, ezért amíg lehet, kiélvezzük. Sietve dobálunk még egy párat, de már hűlt helyük. Elmentek a nappal.

Evezünk kifelé, közben némán mosolygunk: hát ez gyönyörű volt. Legközelebb is jövünk!

Azt hiszem, akkor megpecsételődött további sorsunk. Péter már szinte csak pergetve horgászik. Bújjuk a horgászkönyveket, magazinokat és némi tudást próbálunk magunkba szívni, s bárhol is járunk a Balaton körül - vagy akár más vidéken - a pergető felszerelés semmiképpen nem maradhat el.

Azóta fogtunk már szebbnél szebb balinokat, de az elsőt soha nem feledjük.

Ismerős érzés...

A "Gaz"

Egy hozzászólást akartam írni az Eurosport fórumra. Ritkán írok oda, inkább csak olvasgatok és magamban helyeselek vagy értetlenkedek egy-egy kommenten. De most kiakartam írni magamból valamit. Viszont nem tudtam volna olyan röviden leírni, hogy jól olvasható legyen... és talán nem is lett volna helyénvaló. A téma: O'Sullivan. Az 1995-ös rekordok könyvében láttam életemben először Ronnie O'Sullivan-t. Aztán a tv-ben, akkor még műholdason. DSF-n meg Sky Sports-on adták a snookert, ha jól emlékszem. Később az Eurosport-on és az utóbbi pár évben már a magyar kommentátorokkal.

Nem tudom mióta biliárdozok, de úgy érzem mindig is játszottam. Persze, mióta felérem az asztalt, mert azt tudom, hogy addig nem engedtek a poolhoz, amíg rendesen nem tudtam lökni a fáson. De soha nem játszottam annyit, hogy versenyezzek, illetve eszembe se jutott. Ha viszont asztalt láttam, egyszerűen nem tudtam megállni, hogy ne gurítsak valahogy. Az utóbbi pár évben már ha egy hetet kihagyok és lemegyek, akkor valami hihetetlen mennyire komoly "golyóéhség" van rajtam! Sokan vagyunk így.

Szóval mikorra oda jutott a tv, hogy már Kurucz László hangján szólt a snooker és úgy néztük, hogy vagy én ismételtem Laci Bá'-t, vagy Ő engem, akkor úgy éreztem, mindent tudok erről a sportról és a játékosokról. Persze az internet világában rá kellett jönnöm, hogy ez is kevés! A közvetítéseket viszont nem hagytam ki és még mindig Ronnie rajongó voltam, mint azelőtt. Sikerül néhány közeli ismerőssel is megszerettetni, akik eddig nem tudták miről hadoválok, de most látták és kezdték érteni rajongásomat. Hazai játékosokról is hallottam, de sosem láttam személyesen őket és nem tartoztam a kemény maghoz sem.
Lett internetem és az első, akire rákerestem Ronnie volt. A másik, a horgász lapok, de ez most lényegtelen...

Láthattam végre az örökké italozó, cigiző rossz fiút Alex "Hurricane" Higginst! A legendát John Spencert! Az elegáns vámpírt, Ray Reardont! Megnézhettem azt a bizonyos VB meccset Steve Davis-szel és Dennis Taylor-ral. Hendry fiatalon és mindenhogyan... a legszimpatikusabb! Jimmy White a legnépszerűbb és örökös második. Willie Thorne homloka és John Virgo humora. Egyébként Virgot és Taylort szeretem a legjobban hallgatni kommentátorként, de természetesen a "Hang" Ted Lowe.
Később Paul Hunter hihetetlen formáját is láthattam, amivel soha többé nem örvendeztet meg minket. És akkor tényleg csak a legnagyobb kedvenceket említettem! Ezt adta a net.

A net továbbá lehetőség volt arra is, hogy lássam, vannak problémás játékosok, hiszen ők is emberek. Láthattam Ronnie-t ahogyan gúnyosan mosolyog Ebdon háta mögött, ahogy csak egy "gazember" teszi. Akkor nevettem még... értettem, hogy miért gurult el a gyógyszere, de akkor sem tehette ezt. Még ha magánéleti és pszichikai problémái is vannak, akkor sem!  Az Alain Robidoux féle balkezes esetet is értettem 96-ban, de az sem volt szép és helyénvalónak sem mondható. És azt hiszem, ezeket még sorolhatnám. Lassan körvonalazódott, hogy kiért is rajongok és eldöntöttem, hogy el kell néznem ezeket, mert nem tudom nem szeretni.

Ronnie mindig fantasztikus teljesítményein kívül, csak azt szerettem jobban, ahogyan az asztalhoz áll és látni a szemén hogy érti... érti azt a világot, mert az övé. Küzd mindig ha kell, de nem azért mert ez háború, hanem mert ez az élete. Ez a szenvedély állt ahhoz a legközelebb, amit én is érzek. Emlékszem a legnagyobb meccsre, amit valaha láttam, egy Masters-t Ronnie-val és Higgins-szel. Ott akkor hittem, hogy a világ összes szépsége egy helyre koncentrálódik, egy zöld asztalra. Higgins-ről a mai napig azt gondolom, hogy a játék legkiegyensúlyozottabb alakja, de ezért nehéz rajongani.

Volt lehetőségem nekem is Riley asztalon játszani, hetente legalább egyszer. Azok szép idők voltak. Teltek az évek. Egyre többször láttam a "gazembert", aki nem törődik a világgal és egyre kevesebbet az én zsenimet.

Közben egy fiatal fickó szemében észrevettem ugyanazt a tüzet. Ő Mark Selby. Mondanom se kell egyre többször kaptam magam azon, hogy Selby meccseket nézek és szurkolok. Nemsokára eljött a pillanat, amitől tartottam, döntő asztalon összekerültek. Szintén egy Masters. Egész meccs alatt egy szó nem hagyta el a számat, némán mozdulatlanul ültem.

2009-ben, mikor diagnosztizálták nálam a rákot, átfutott az agyamon, hogy élőben nézem a 2010-es Masters-t. Mozgósítom a londoni barátokat és megkérem a családomat, hogy vigyenek ki, mert látni akarom Ronniet és Markot mielőtt lemegy a függöny. Végül nem mentem és szerencsésen alakulnak a dolgok! És elérkeztünk oda, hogy elmeséljem miért írok:

Az idei Masters-t is nagyon vártam. Mark kiesett mindjárt a legelején ezért, mikor Ronnie megjelent, a szokásos módon hangosítottam a tv-t, ami kifér a hangszórókon. A szemeit fürkésztem, hogy látok-e valamit a zseniből, vagy talán megint valaki más jön ma be, a másik "személyisége"? ...a "gazember" volt ott aznap este és valamikor a meccs közepénél esett le, hogy minden elkapkodott lövés, amihez lehajol hamis és nem méltó arra, hogy mutassák: egy vicc! Láttam már ezt párszor, de most betelt a pohár! Eszembe jutott, amikor kopasz voltam és gyenge a kemótól. Egy pillanatra láttam magam ott Londonban, Ronnie háta mögött ülve, ahogy értelmetlenül összeomlik a világ. És ha ezen a meccsen csak egy hasonló beteg gyermek vagy felnőtt is volt ott, mint amilyen én voltam, akkor ezt mégis hogyan kéne kezelni??? Befejeztem Ronnie-val!

Még tavaly, mikor a Hurricane meghalt és két napig gombóccal járkáltam a torkomban, akkor éreztem utoljára ilyet: Egy bálvány távozott.

Másnap higgadtan végiggondoltam az egészet, de még mindig úgy éreztem, mintha elárultak volna. Aztán tegnap este Dim Zoli telefonált, hogy a pool csapatunk, a következő szezontól, 'A' liszencel indul. Egyik szemem sírt, másik nevetett. Az volt a tervem, hogy idén minden 'B' versenyen megpróbálok helytállni és gyakorolok végre annyit, hogy jónak érezzem a játékomat. Ezt sajnálom. Másrészről viszont ez egy lehetőség, hogy az igazán jókkal játszhassak!

...és hogy nézem-e még Ronnie-t? Bizonyára igen. Nem úgy mint régen. Most már tudom, amit tudok és nem leszek naiv. Viszont, ahogy mondtam, igazán rajongani csak egy "gazfickóért" lehet...