2014. július 3., csütörtök

Iron Man, Iron Voice?

A napokban, ahogyan kapcsolgattam a tévét, egy ilyen mondatba ütköztem: "Lehet, hogy Seagal jobban zenél, mint verekszik?" A válasz reflexszerűen jött ki belőlem: NEM! De tovább gondolva a dolgot, a verekedést sem értem...? Aztán elkezdtem azon gondolkozni, vajon ismerek e holivúdi színészeket, akik jó zenészek: Naná! Fordítva is.

Inkább a gyengébbekkel kéne kezdenem, de a jókat raknám mégis előre, aztán a végén visszatérek a Seagal-féle betegségre is.

Alvy Singer

Nos, én nagy Woody Allen fan vagyok. Láttam szinte az összes filmjét, imádom a dialógusait, annak egyszerűségét és hogy éppen ettől szórakoztató. Mosolygok már akkor, ha csak szóba kerül! Viszont zenél is. Járt már nálunk a 'Woody Allen and His New Oreanls Jazz Band'-el, ami számomra is kedves, de kevésbé populáris jazz-t játszik. Ő klarinétos a bandában. A filmjeiben is ezt a hangulatú zenét hallhatjuk és egy ilyen dal elrepít minket a 20'-as 30'-as évek Amerikájába.
A 'Fogd a pénzt és fuss' című klasszikus filmjében például csellózni "szeretne". Egyébként az egyik személyes kedvencem. Nyers, angol humorú volt a pályája kezdetén, amit a film jól megmutat. Minden mondata idézhető:

A fiatal Kern András hangjával ez a film hibátlan. Egyébként fent van a YT-on teljes egészben szinkronizáltan, de a fantasztikus blogom, valamiért nem engedi, hogy idebiggyesszem!


A Simlis

Bruce Willis sorozatban és filmjeiben egyaránt énekelt már, így többen tudják, hogy igen jól danol és mindene a blues. Talán ezt a nótát sokan ismerik:
A középkorú nőknek mondom: most már becsukhatják a szájukat!

Az igazi szájharmonikás, blues őrölt Hudson Hawk ilyen:



Jim Szerint

Hasonló kategória James Belushi és Dan Aykroyd meg, ha már itt tartunk, John Goodman is. Mindannyian bolondjai a blues-nak! Néha ez a formáció újraéleszti a legendás 'Blues Brothers' szellemét, de a "főkolompos" John Belushi nélkül, már nem az igazi. Az 'According to Jim' című sitcomban még néha hallani őket, ahogy bolondoznak:


A Házidoki

Nem tehetség szerinti sorrendben haladtam, mert ha így tennék Hugh Laurie magasan a tetején lenne. Sőt, kívül is esik minden kategórián. Nem tudom eldönteni róla, hogy zenésznek jobb, vagy színésznek? Ő zseni, ez tény! Túl sokat dobálózom ezzel a szóval, de ő akkor is az! Legalább 20-30 videót ide tudnék rakni bizonyítás képpen. Nekem Gregory House a tévézés történetének legnagyobb figurája, persze Arni barátom - akinek bízok az ízlésében - mindig óvatosságra int, hogy ne ítéljek addig, amíg nem láttam mindent és leginkább azt vágja ilyenkor hozzám, hogy 'Breaking Bad'! Valóban kimaradt eddig, de rajta leszek az ügyön! Mindenesetre Hugh-tól itt a három kedvencem:

'A Bit of Fry and Laurie' sorozatban sokszor énekelt, zongorázott és egyszer rappelt is, persze csak a vidámság jegyében. Látszik rajta, hogy él hal a zenéért és a következő dal is saját szerzeménye, amit mikor először láttam feliratosan, konkrétan fetrengtem:
Csináltak egy zenekart sorozatsztárokból. Van itt született feleséges férj meg harmadik műszakos és még sokan mások. Ők a 'Band from TV' és ennek a feje House. Nem profi mindenki, de ettől még teljesen szerethető:


Az igazi bizonyítéka annak, hogy zseniális zenész, mi más lehetne, mint a saját albuma a 'Let Them Talk':


Vastorok

Ha valaki most kérdezné meg azt az ominózus 25 évvel ezelőtti kérdést, hogy "Mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?" rögtön rávágnám, hogy Robert Downey Jr.! Ha a hoolywoodi csillagára azt írnák "The Coolest Guy", akkor is tudnák a népek, kiről van szó... na jó, kicsit túlzok, csak jelen állás szerint!
Amikor megláttam ezt a felvételt, nem hittem a fülemnek, ez egy ÁLLAT!!!

Ez a szám beégette magát az agyamba!
Mondjuk Sting, ugyanezt visszafelé nem tudja, ha csak a ravasz az agy és a két füstölgő jut eszembe...


Yepp!

Johnny Depp sem utolsó gitáros! Sokat lép fel az 'Aerosmith'-szel, nem véletlenül. Itt a Marilyn Manson féle 'Sweet Dreams'-be piszkál bele igen jól:




Igen, létezik még Jack Black is, illetve a 'Tenacious D'. Elképesztően jók és Dani biztos lecseszne, ha nem említeném meg! Ha elég elvetemültnek érzed magad, akkor a film is kötelező!


...és még sokan, akik jók, de most nem sorolnám tovább.

Most pedig jöjjön az "...ez mégis, mire gondolt?" kategória:

Erre KIT: - KATT!

- akár az agyam is mondhatná ezt, amikor meghallom az evribádiszánsájnt! David Hasselhoff az a fajta "színész", aki mikor azt gondolta, hogy neki énekelnie is kéne és megmutatta valakinek, aki azt mondta: "Ugyan, nem kellett volna!"- sajnos nem hallgatott a jó szóra!
A legjobb, a 80'-as évekbeli sramli-disco hangja!



Távkapcs, használd!

Adam Sandlert nem kéne bántanom, mert sokkal jobb zenész, mint színész, rendező, író...
Valahogy úgy érzek vele kapcsolatban, hogy jó amit csinál, de azonnal hagyja abba és soha többé ne csináljon semmit!!!


Eddie, neeee!

A fekete Soltész Rezső, Rick James, úgy gondolta, miután megcsinálta a 'Super Freak' című számát -amiért Mc Hammer nyomhatna egy csókot a homlokára -, csinál egy kegyetlen kínos dalt Eddie Murphynek! Ami annyira rossz, hogy még a 2000-es években is fel lehet dolgozni, akárhányszor!
És hogy mi a legkegyetlenebb az egészben? Hogy ezért IMÁDOM!


Mára odáig jutottunk, hogy ha csinálnának egy Világok Ripacsa játékot, valószínűleg Eddie lenne az egyik főhős. A következőben például szintén egy kínos dal klipjét láthatjuk, amit csak az ment meg egy kicsit, hogy reggae, meg hogy ott van benne Snoop Lion.



Viszont itt van még az a bizonyos EGY jó nóta. Illetve az egész alakítás rendben van. Többek szerint Oscar-díjat érő volt, ahogyan Eddie, Jimmy Early-t hozta. Szerintem meg ne bántsuk már az Oscar-ral. Valami akármi mást kapjon inkább, csak azt ne! A 'Dreamgirls'-ben tényleg elérte, hogy másképp nézzünk rá és ez a szám... hát: Jimmy got S-O-U-L, SOUL!




Saaandy! Táncolj légyszíves, a port jobban...

Nehéz erről beszélni, mert gyermekkori emlék és nagyon szerettem. Még az egész album is megvolt. John Travolta... ööö, hogy is mondjam, nem rossz... DE AZ! WÁJÁJÁJÁÁÁÁÁÁÁJ!

Rendben, táncolni tud. Mindenkinek a 'Pulp Fiction', 'Saturday Night Fever' vagy a 'Grease' jut eszébe először, ha Travolta tánctudásáról van szó. Nekem a 'Michael' című film. Lehet, hogy a zenéje miatt?



Seagal, nem Seagull!

- bocs, tudom ez fájt!
Hát mit mondjak? A zene jó. Mitől ne lenne az: blues. A legdögösebb műfaj a világon! De mi a bánatot keres ott ez az ember, úgy csinálva, mintha tudna zenélni? Steven Seagal már csak akkor poén, ha cameoként feltűnik valahol. A gitárjátéka és énekhangja meg ugyanaz a halálosan komoly zs kategória, mint a filmjei! De nem bántom tovább, még a végén itt áll mögöttem és eltöri a karomat könyökkel kifelé, a vállán!



A fordított helyzet, amikor egy zenész színészkedik, azt hiszem, szintén egy egész bejegyzést megérdemel.

Ez nem kritika! Csak az én látásomódom erre a jelenségre.
Ha nektek is van hasonló, jó vagy rossz élményetek ezzel kapcsolatban, várom megjegyzésben!

ÉS AKKOR MÉG EGYSZER, HOSSZABBAN!!!