A "Gaz"

Egy hozzászólást akartam írni az Eurosport fórumra. Ritkán írok oda, inkább csak olvasgatok és magamban helyeselek vagy értetlenkedek egy-egy kommenten. De most kiakartam írni magamból valamit. Viszont nem tudtam volna olyan röviden leírni, hogy jól olvasható legyen... és talán nem is lett volna helyénvaló. A téma: O'Sullivan. Az 1995-ös rekordok könyvében láttam életemben először Ronnie O'Sullivan-t. Aztán a tv-ben, akkor még műholdason. DSF-n meg Sky Sports-on adták a snookert, ha jól emlékszem. Később az Eurosport-on és az utóbbi pár évben már a magyar kommentátorokkal.

Nem tudom mióta biliárdozok, de úgy érzem mindig is játszottam. Persze, mióta felérem az asztalt, mert azt tudom, hogy addig nem engedtek a poolhoz, amíg rendesen nem tudtam lökni a fáson. De soha nem játszottam annyit, hogy versenyezzek, illetve eszembe se jutott. Ha viszont asztalt láttam, egyszerűen nem tudtam megállni, hogy ne gurítsak valahogy. Az utóbbi pár évben már ha egy hetet kihagyok és lemegyek, akkor valami hihetetlen mennyire komoly "golyóéhség" van rajtam! Sokan vagyunk így.

Szóval mikorra oda jutott a tv, hogy már Kurucz László hangján szólt a snooker és úgy néztük, hogy vagy én ismételtem Laci Bá'-t, vagy Ő engem, akkor úgy éreztem, mindent tudok erről a sportról és a játékosokról. Persze az internet világában rá kellett jönnöm, hogy ez is kevés! A közvetítéseket viszont nem hagytam ki és még mindig Ronnie rajongó voltam, mint azelőtt. Sikerül néhány közeli ismerőssel is megszerettetni, akik eddig nem tudták miről hadoválok, de most látták és kezdték érteni rajongásomat. Hazai játékosokról is hallottam, de sosem láttam személyesen őket és nem tartoztam a kemény maghoz sem.
Lett internetem és az első, akire rákerestem Ronnie volt. A másik, a horgász lapok, de ez most lényegtelen...

Láthattam végre az örökké italozó, cigiző rossz fiút Alex "Hurricane" Higginst! A legendát John Spencert! Az elegáns vámpírt, Ray Reardont! Megnézhettem azt a bizonyos VB meccset Steve Davis-szel és Dennis Taylor-ral. Hendry fiatalon és mindenhogyan... a legszimpatikusabb! Jimmy White a legnépszerűbb és örökös második. Willie Thorne homloka és John Virgo humora. Egyébként Virgot és Taylort szeretem a legjobban hallgatni kommentátorként, de természetesen a "Hang" Ted Lowe.
Később Paul Hunter hihetetlen formáját is láthattam, amivel soha többé nem örvendeztet meg minket. És akkor tényleg csak a legnagyobb kedvenceket említettem! Ezt adta a net.

A net továbbá lehetőség volt arra is, hogy lássam, vannak problémás játékosok, hiszen ők is emberek. Láthattam Ronnie-t ahogyan gúnyosan mosolyog Ebdon háta mögött, ahogy csak egy "gazember" teszi. Akkor nevettem még... értettem, hogy miért gurult el a gyógyszere, de akkor sem tehette ezt. Még ha magánéleti és pszichikai problémái is vannak, akkor sem!  Az Alain Robidoux féle balkezes esetet is értettem 96-ban, de az sem volt szép és helyénvalónak sem mondható. És azt hiszem, ezeket még sorolhatnám. Lassan körvonalazódott, hogy kiért is rajongok és eldöntöttem, hogy el kell néznem ezeket, mert nem tudom nem szeretni.

Ronnie mindig fantasztikus teljesítményein kívül, csak azt szerettem jobban, ahogyan az asztalhoz áll és látni a szemén hogy érti... érti azt a világot, mert az övé. Küzd mindig ha kell, de nem azért mert ez háború, hanem mert ez az élete. Ez a szenvedély állt ahhoz a legközelebb, amit én is érzek. Emlékszem a legnagyobb meccsre, amit valaha láttam, egy Masters-t Ronnie-val és Higgins-szel. Ott akkor hittem, hogy a világ összes szépsége egy helyre koncentrálódik, egy zöld asztalra. Higgins-ről a mai napig azt gondolom, hogy a játék legkiegyensúlyozottabb alakja, de ezért nehéz rajongani.

Volt lehetőségem nekem is Riley asztalon játszani, hetente legalább egyszer. Azok szép idők voltak. Teltek az évek. Egyre többször láttam a "gazembert", aki nem törődik a világgal és egyre kevesebbet az én zsenimet.

Közben egy fiatal fickó szemében észrevettem ugyanazt a tüzet. Ő Mark Selby. Mondanom se kell egyre többször kaptam magam azon, hogy Selby meccseket nézek és szurkolok. Nemsokára eljött a pillanat, amitől tartottam, döntő asztalon összekerültek. Szintén egy Masters. Egész meccs alatt egy szó nem hagyta el a számat, némán mozdulatlanul ültem.

2009-ben, mikor diagnosztizálták nálam a rákot, átfutott az agyamon, hogy élőben nézem a 2010-es Masters-t. Mozgósítom a londoni barátokat és megkérem a családomat, hogy vigyenek ki, mert látni akarom Ronniet és Markot mielőtt lemegy a függöny. Végül nem mentem és szerencsésen alakulnak a dolgok! És elérkeztünk oda, hogy elmeséljem miért írok:

Az idei Masters-t is nagyon vártam. Mark kiesett mindjárt a legelején ezért, mikor Ronnie megjelent, a szokásos módon hangosítottam a tv-t, ami kifér a hangszórókon. A szemeit fürkésztem, hogy látok-e valamit a zseniből, vagy talán megint valaki más jön ma be, a másik "személyisége"? ...a "gazember" volt ott aznap este és valamikor a meccs közepénél esett le, hogy minden elkapkodott lövés, amihez lehajol hamis és nem méltó arra, hogy mutassák: egy vicc! Láttam már ezt párszor, de most betelt a pohár! Eszembe jutott, amikor kopasz voltam és gyenge a kemótól. Egy pillanatra láttam magam ott Londonban, Ronnie háta mögött ülve, ahogy értelmetlenül összeomlik a világ. És ha ezen a meccsen csak egy hasonló beteg gyermek vagy felnőtt is volt ott, mint amilyen én voltam, akkor ezt mégis hogyan kéne kezelni??? Befejeztem Ronnie-val!

Még tavaly, mikor a Hurricane meghalt és két napig gombóccal járkáltam a torkomban, akkor éreztem utoljára ilyet: Egy bálvány távozott.

Másnap higgadtan végiggondoltam az egészet, de még mindig úgy éreztem, mintha elárultak volna. Aztán tegnap este Dim Zoli telefonált, hogy a pool csapatunk, a következő szezontól, 'A' liszencel indul. Egyik szemem sírt, másik nevetett. Az volt a tervem, hogy idén minden 'B' versenyen megpróbálok helytállni és gyakorolok végre annyit, hogy jónak érezzem a játékomat. Ezt sajnálom. Másrészről viszont ez egy lehetőség, hogy az igazán jókkal játszhassak!

...és hogy nézem-e még Ronnie-t? Bizonyára igen. Nem úgy mint régen. Most már tudom, amit tudok és nem leszek naiv. Viszont, ahogy mondtam, igazán rajongani csak egy "gazfickóért" lehet...