Nehéz most írnom mert azt érzem, hogy inkább kimennék a levegőre, hogy kitisztuljon a fejem. Nagyon vártam már a mai napot, habár az utóbbi napokban éreztem, hogy nem lesz túl vidám. Fájt a gyomrom és éreztem, hogy még nem tűntek el a hasamból a megduzzadt nyirokcsomók. Így hát már felkészítettem magam minden rosszra és igazság, nem is izgultam már a rendelőben. Sokáig vártunk és közben I. barátom szórakoztatott minket, mert felhívtam hogy bent fekszik-e még? Két perc múlva már lent is volt nálunk, mert közel van a kórterme. Jókat vihorásztunk megint így együtt! Aztán végre bementem. Beszélgettünk... elmondtam a nyűgjeimet. Megnyomkodta a hasamat, majd a "nebulója" is, aki most egy fiatal hölgy volt. Ultrahangra kell mennem csütörtökön ez biztos. Aztán vett egy mély levegőt és nekifogott mondandójának a Főorvos Úr! A helyzet a következő: Nem tűnt el. Tehát további kemoterápiára lesz szükség, mert az nem maradhat ott. Megint hat lesz. Nem olyan erőset kapok mint eddig, hiszen a helyzet javult, de még nem tökéletes. És ha még akkor sem akar eltűnni, - még mindig keménykedik - akkor jön két célzott sugár is! Akkor már biztos, hogy kiirtjuk az írmagját is!:) Meggyógyítjuk, Viktor! Mosoly(ritka), kézfogás és távoztam. Talán még este felhív, hogy többet tudjak, meg a pontos időpontokról. - Hát ennyi!
Hogy mit éreztem?
Azóta folyamatosan gombóc van a torkomban. Könnyen elsírhatnám magam megint, ha tehetném...
Viszont nem tehetem, mert végül is jó híreket kaptam. Itthon vagyok pedig feküdhetnék akár I. barátom mellett is. Úgyhogy nincs rá okom... csak hát bevallom, azért egy kicsit beleéltem magam, hogy talán egyszer már azt hallom, hogy: "- Minden rendben , három hónap múlva várom kontrollra!" Ehelyett megint küzdelem. Ugrott a tavaszi horgásztúra, a biliárd és a sörözés is eltolódik, amit már beígértem a haveroknak. Rohadtul fáj ez és már elfáradtam. Már vártam ezeket nagyon és egy kicsit bele is éltem magam. Most nem könnyű srácok...
Emlékszem annak idején a fiúkkal, - mi telepiek - kijártunk Bicske végére a micsurinhoz, póc alá vagy a erőmű tóhoz, ordító versenyt rendezni éjjelente. Mindenki tudta, hogy a fájdalmainkat visszük ki oda. Érdekes, de amikor az ember tiszta szívből ordít bele a semmibe, először könnyedek a szemei aztán a tekintet átfordul valami hihetetlen fájdalomba. Néha sikerült otthagyni egy keveset. Most megnyerném ezt a versenyt.
Itt maradok írok nektek és ha lehet közben találkozunk is!
A dühömet és az akaratomat is jól mutatja ennek a Hot Chocolate nótának a temperamentuma-Everyone's a winner - Akkor is én nyerek!!!
Viktor nehéz erre bármit is írni. Beszéltünk és utána gondolkoztam.
VálaszTörlésMost leírom és emésztgesd. Én így látom, te tudom hogy másképp látod és kb. olyan, mint egy ateistát meggyőzni, hogy imádkozzon. De a remény hal meg utoljára nem igaz? Akkor belevágok:
Az orvosokat tisztelni és becsülni kell. Mert rengeteg tanulmány van a hátuk mögött, mert rengeteg tapasztalat és mert adott esetben életet tudnak menteni. Nekem van ilyen és olyan tapasztalatom. A fiúkat ha nincs orvosi segítség nem tudták volna megmenteni. De mivel van koraszülött ellátás és vannak jó PIC-es orvosok, így egészséges csemetéket vihettem haza és megkapták az esélyt az életre. (Pirospont, vagy ha úgy tetszik egy pont az orvosok javára)
Dóri epilepsziája orvosi szempontból a kezelhetetlen kategória volt. Napi 40 görcs és napi marék gyógyszer után az egyik doki azt mondta egy választunk maradt: szteroidos injekció.
És akkor én azt mondtam: soha! Soha, de soha nem fogom ennek kitenni a gyerekemet!
Mikor az ember összeomlik, üvölt kínjában és minden lehetőséget megragad, csak javuljon a gyerek állapota, megérkezik a segítőkéz. Nálunk Marika néni formájában. Hosszú hónapokig kezelte Dórit és kérte álljunk le a gyógyszerekkel. Vívódtam veszettül, hogyan állíthatnék le bár fokozatosan de akkor is komoly gyógyszerekről egy gyereket? A sajátomat? Álmatlan éjszakák és kínlódás. És megtettük, mert az orvosok NEM tudtak már segíteni. Eljutottunk egy pontra, ahonnan szerintük (és a legnagyobb koponyákról beszélek)nincs visszaút.
De én nem hagytam. Nem hagyhattam! Van hitem, van erőm és felelősséget vállaltam a tettemért. Elsülhetett volna balul is. Igen, benne volt a pakliban, de nem lehetett várni addig, amíg a gyerekem leépül.
És álltunk le fokozatosan, Marika néni rendületlenül kezelte Dórit. És a rohamok kezdtek ritkulni. majd eltűnt teljesen!!! Az orvoshoz mentünk vissza, kérdezte pontosan melyek a gyógyszerei és lesütött szemmel bevallottam az egész történetet. Majd' leesett a székről. Azonnal látni akart egy EEG-t. Bár azt mondta nem volt teljesen negatív de azok a brutális hullámok eltűntek...
És azt mondta nekem ez az elismert orvos: "Nekem csak gyógyszereim vannak, nem tudok mást adni. De ha ilyen sikert értek el, éljenek vele és próbáljanak ki bármit."
Ennek 3 éve lassan. És köszönöm szépen a gyerekem jól van gyógyszerek nélkül!!!
Egy feketepont az orvosoknak.
Egyetemen a nyugati orvoslásban a legkisebb százalékban fogsz olyat hallani, hogy "Viktor én teszem a dolgom, maga tegye a magáét és nézzen szembe önmagával. Vállaljon felelősséget önmagáért és tegye ami a dolga: gyógyuljon." És az eszköz a te kezedben van.
Az ember a legnagyobb félelmeiben éri el a lelke legnagyobb magasságait. Akkor ébred rá önvalójára és arra, hogy bármire képes. Nem szabad orvosra hagyatkozni, a sorsodat nem rakhatod az ő kezébe, nem háríthatod rá a felelősséget, hogy "de ezt ő mondta, akkor ez így is van." Nem Viktor, a megoldás a te lelkedben van és nem az ő gyógyszeres ládikájában. ;-)
Puszi és Ölelés!
Mindig nagyon jól és pontosan írsz! Hosszan is amiért külön köszönet, mert így részletesebb, pedig tudom, hogy semmi időd erre már. Először is leszögeznék valamit amire most jöttem rá, a tegnapi Csabunyval való beszélgetésnél és ennél a megjegyzésednél.: Mi nem vagyunk annyira különbözők mint hisszük! Hasonlóan gondolkozunk de most nem ugyan arról beszélünk.
VálaszTörlésTehát: Amit Te mondasz a Dóriról nem is hasonlítható az enyémhez. Ugyanis a doktorok nála egy drasztikus megoldást javasoltak, ami ráadásul nem is hozná rendbe és Ti se láttatok javulást. Az én esetemben viszont a kezdetektől gyógyulásról beszéltek. Hozzáteszem még mindig folyamatosan javul a helyzet. És most jön az amit mondani akarok: Ha nem javulnék attól amit terveznek a jövőben és azt mondják netán hogy nem is fog, akkor én is elkezdenék alternatív gyógymódok és egyéb dolgok után kutatni. Tehát amíg jó irányba haladunk nem akarok letérni az útról. Ugye megértitek.
Az egy dolog, hogy panaszkodok meg már türelmetlen vagyok meg az erőm is fogytán, de jó fele megyek! Szóval köszönöm, hogy sokat foglalkoztok velem, nagyon jólesik hidd el és örülnék ha továbbra is megvitathatnánk mindent! Ha ráérsz írj!
Puszi mindenkinek!
"A harcos arra törekszik, hogy minél jobban megismerje képességeit. Mindig ellenőrzi fegyverzetét, ami három dologból áll: hitből, reményből és szeretetből."
VálaszTörlés"Az embernek eljön az a pont az életében, amikor rájön, mindent, amit addig hitt, csak belenevelték. Ritka az, aki tudja, ki ő valójában."
"Keressük a titkot, de nem találjuk, mert nem is érdekel minket igazán. Nem a valóságot akarjuk látni, hanem az illúziót."